Immortal

Miért ne írhatnék világító sárga betűkkel? valójában nem így terveztem de ez a ge**ci  szar ( mert grat adminok ez neeem csúnyaszó ) nem enegdi megváltoztatni. Ez lényegében nekem nem rossz mert tény ami tény...a lelki szemetesládámat olvasod.  Szeretnéd megkönnyíteni a tanponcserét a menstruációd nehezebb napjain? igen. lényegében ez remek Összefoglalása a véleményemnek. Nem élem éppen fénykoromat. mind1 gyakran vannak ezzel így és egyszerre sokan, lehet nekik is kellene egy tanponreklám...vagy betét, mert nem mindegy ám több okból sem.
Egy ge***********ci szar sportnap után amin szétuntam az agyam és néha futottam hogy elérjem az elalváshoz szükséges szintet amit meg is tettem csak épp a villamoson, arra jutottam hogy az élet értelme egy kérdésbe nyilvánul meg és ki is ég. " mi a fas*znak ez?" ha ha ha. igen a férfi nemiszervről írok ráadásul nyilvánosan mert kúr*vára elegem van abból a társadalomból aki csak szereti de nem mondja ki.
Mert ha azt mondom a villamoson, hogy "olyan jót dugtam a barátommal" azon mindenki főleg az öregnénik felháborodnak. De könyörgöm...ki beszél napi 24 órába Izaura seggéről, vagy Hozé Armando Húlió felsőtestéről? hát nem én.... főleg mert nem érdekel Izaura segge, és nem szeretnék egy adag izomkupaccal szeretkezni.
Lényegében elég egy izom.... és az se jó ha túl nagy. De visszatérve a prűdség avagy nem prűdség kérdéséhez, ahol félmeztelen dudorodó nadrágú férfiak reklámozzák a sportcipőket nekem senki ne pofázzon erkölcsről. Meguntam az írást egyre szarabb minden, akinek meg annak grat és meleg üdvözletemet küldöm majd amikor kitisztul az anyag a véréből... szánalmas az emberi képmutatás, de azért vicces is. Főleg egy ilyen geci szar sportnap után...

Hámost mit mondjak? Igen kedves olvasó ha bólogatsz akkor egy nagy szemét vagy. Elbasztam egy évet. Mint mindenki. Persze nem volt annyira fárasztó mint másoknak, merthogy az időm egy negyven százalékát mások tetteivel való dicsekedéssel töltöm…

Baj? Nekem nem fáj. A kérdések ugyan azok. Minek vagyunk ha nem leszünk? Ezt rengeteg módon meg lehet fogalmazni én csak annyit fűznék hozzá hogy: 1. mi a  fenének volna jó ha tudnánk? 2. kit érdekel? –tehát igen. Már szimpatikussá válhattam a névtelen filozófusok körében, akik az életet meglehetősen sok szenvedéssel töltik el, és abból élnek, hogy ezt le is írják.  Ne szenvedjetek… mondhatni minden középületre meg effélékre kéne egy tábla „mindenki, aki él, legyen szíves megnyugodni” és ha azt kérdik miért? Hát erre nyugtató válaszom van. Mert mindannyian meg fogunk halni. Ha sírunk, ha röhögünk. Persze sírjatok, ha jobb… de én inkább röhögök.. és igen esetenként rajtatok.  Egyébként most áthelyezkedem egy másik álláspontra. Merthogy miértmert? (---- ezt elfogadja a wordpad szóval azért figyelitek. Az ország egy szar még mindig. Régen is kimondtam most is ki fogom. Mert hogy? Mert nem érdekel, mit gondolsz rólam meg az elveimről. „igen errefelé a tinikor húzós” , húzós. És mi tinik vagyunk illetve annak mondanak. Persze le se szarják, hogy kb kétszer annyi szart láttunk mint ők ebbe  a korba. Na jó, na jó persze ott van az a két háború, nem lehetett jó, de itt is betömik a  szádat  könnygázzal ha kell. Na de erről jut ezsembe eredetileg a  nemzeti ünnepről akartam írni csak nem sikerült. Szóval nemzeti ünnep van. Ez két dolgot jelent. Vagy otthon alszol a  tévé előtt miközben a pizsamádra folyik a  kávé, és ijedten konstatálod, hogy akkor ez most mi mert ennyire nem félelmetes a nemzet.. vagy  ha magányos vagy kimész az országháza elé, és csak 10 , 20 percig bevokálozod hogy „Gyurcsány takarodj, Gyurcsány takarodj”  miközben az említett uraság körülbelül egy csöndes irodába kantri blúzt hallgat és igen….táncol is ha kell. Szóval csak éneklésre. Fel. Persze nem tesz jót ha nagyon kiabálunk mert berekedhetünk én pl most köpöm ki a  tüdőm, pedig az orvosok szerint már nincs is olyanom.  Ez is milyen már. ne dohányozz így is rossza  tüdőd..na de akkor miért ne dohányozzak? Áh az élet nagy kérdései majd leírj aki akarja én most megyek csóók

 

 

 

és igen még mindig igénytelena  blogom és ebbe az a szép hogy ez nekem öröm:D

Meghalt. Azt hittem fájni fog. És nem fáj.

Elég napot kötött oda a monitor elé, elég álmatlan estét okozott. De tényleg azt hittem fájni fog. Igazából azért nem, mert tudtam, hogy egyszer el kell válniuk, és tetszik, hogy mégsem váltak el. Csak éppen már nincsenek együtt. Ilyenkor érzem magamon, mennyire megváltoztam. Közhelyesen hangzik de felnőttem. Már nem félek a sorstól a világtól. Nem félek. És e mellett írok, és művészkedem, talán megtaláltam magam. Ennyi kellene csak tényleg? Igazából igen., annyi kell a felnőtté váláshoz, hogy elfogadjuk nem vagyunk gyerekek.  Én megváltoztam. Nagyon. Bár a poénok még mindig kedvenc kínzóeszközeim, már mégsem hagyom, hogy rajtam nevessenek, inkább csak velem együtt. „ zseni vagyok de gonosz”” hát igen. Gonosz vagyok és boldog.

 

 

Ma kikísértük Ádámot a repülőjéhez. Lényegében jól indult a nap, és a tegnapi zp-s buli is jól sikerült. Sok mindent átgondoltam, és rájöttem hogy az életem nem rossz. A hiba amiért nem jövök ki vele, csakis bennem van. mondhatnám, hogy „ rossza  családom, különösen ronda vagyok, kisebbek a  fogaim mint az átlag, vagy nem tudok beszélni…” mondhatnék ezer, meg ezer kifogást okot, hogy miért nem találom a  helyem ebben a kibaszott világban. És mind hazugság volna. Mert akárhol élnék még ha egy francia kúúúrvanagy kastélyban laknék is, és egy szakadt rock sztár lenne az apám, úgy sem érzeném jól magam. Mert én és a világ elmentünk egymás mellett.

 

 

 

 

 

Este éppen fejfájás közben azon gondolkodám, hogy milyen furcsa is az élet. Első sorban furcsa, hogy nem vagyok depressziós, és nem kapok hányingert a macskámtól, második sorban furcsa hogy jó kedvem van, és hányingert kapok az érfelvagdosós poszteremtől. No igen. Tehát emberek egy nap amikor jó kedvel alszok. Ilyen is rég volt már, talán az oviban. Aztán felkeltem 5 kor, és furcsán spicces mosollyal az arcomon nosztalgiázni kezdtem milyen volt jól érezni magam. Mivel nem láttam esélyt arra hogy visszaszenderedjek, hát felvettem a fürdőruhám, és kimentem a medencébe. Igen 5 kor. De ez nem is baj hiszen  Országosan és, világszerte meleg rekordok dőlnek meg a  héten. És mégsem engedik őket házasodni! Na jó, ebbe a témába nem szeretnék belemenni, mert mindenképpen derogálna valakinek. Tehát megfürödtem, ettől még jobban felélénkülve bementem és ittam három bögre KW-t. ez így fél 6, környékére olyan szintű  endorfin orgazmust okozott nálam, hogy  benyomtam  a  zenét, és táncolni kezdtem. De mint minden szárnyalást, amit mesterségesen idéznek elő, orbitálisan bedurvult becsapódásos zuhanás követ miközben persze nem nyílnak ki a futóművek. Hát az én szárnyalásom sem tartott sokáig, és 7: 00 kor bekövetkezett a klinikai halál.  Szétrepedt a fejem, hányingerem volt, szédültem, és 20 percig kacarásztam a tükörképemen. No aztán közöltem a családommal hogy ledőlök 10 percre. 10: 46 perckor kor fel is keltem. Már senki nem volt az épületben. Nagyjából beanalizáltam, hogy hol van az ajtóm, és nekivágtam a nagy útnak ami céltalannak tűnt még e percben. De mire kiértem már javult állapotban kezdtem észrevenni, hogy a kilincsemen egy cetli van. „ VIGYÁZZ MAGADRA 7 RE JÖVÖK” anyám volt aki ezt üzente nekem. No mindegy gondoltam mert , hogy nekem fél hétkor már hűlt helyem lesz , ugyanis a zöldpardon nevű földi mennyországba készülődök. Nem említettem volna anyámnak? Hm most már mindegy. Aztán mivel észleltem, hogy egyéb fizikai és szellemi tevékenység  nálam most nem jöhet szóba, hát megírtam ezt és most megyek aludni.  Tied a szó. Komment meg minden, jó éjszakát.

 

A kép már kitisztult
és jól láthatom,
hova visz,
merre tart ez az út…
Dobd el mítoszát,
úgy nézd embered,
s látod majd,
honnan jött,
mivé lett…
Te hittél Istennek,
de azt is elhitted,
mit rólad hirdetnek,
mert elszédít a szó
A jót, amit tettél,
majd elfújja a szél,
mert fontosabb lett önmagad,
mint egykor volt –a cél!
Halljad nekem nem tetszik ez!
Arra kérlek csupán,
hallgass ma meg!
Emlékezz rá,
hogy mindig én voltam
a jobbkezed
Egy nap gyűlöl majd meglásd,
Mind, aki várt, mint Messiást
Hitvány salak lesz,
mi most még szent
Utunk kezdetét
én nem feledtem…
hogy hittünk akkor
egy jobb életben
Ember voltál,
de isten lettél
köztünk végül már…
S ne hidd,
hogy bennem már nem él
mindaz, mit tőled kaptam én…
mégis úgy tűnik,
hogy messze jársz
Mondjad, vajon tudod-e még;
honnan jöttél
és ki állt mögéd?
Nézd az elnyomást,
érezd a terhet,
mitől görnyed
itt a nép
Engem rémít a tömeg…
félek, hogy túl messzire megy…
és akkor tudhatod,
hogy ránk mi vár…
tudod jól…
halál
Kérlek,vigyázz, közel a baj!
Lásd, az ember
csupán élni akar!
Vannak híveid,
de mind vakok
Ne várj így tőlünk jót
Minden gondjuk már az ég
Itt csak testben vannak rég
Lásd, az egész – végül mivé vált
Mért lett rossz, mondd mivé vált
Mért lett rossz, mondd hát
Azt kérem: hallgass végig egyszer,
hallgass meg
Válaszolj nekem, kérlek

 

Már tudjuk, hogy mindennek ára van. És ezeket az árakat kegyetlenül meg kell fizetnünk.  Valaki meg is fizeti, valaki nem.  Van, aki az utolsót is kiköhögi, csak hogy törleszteni tudjon, és van, aki megtartja magának titokba, egy kisebb részét. De olyan, nincs aki nem küzdene az álmaiért. 

Azon gondolkoztam, miért nem tudok már hinni. Hogy hova tűnt az a naivitás, amivel hinni tudtam. És igazából rá is jöttem a válaszra. Azért nem tudok hinni, mert megtapasztaltam, hogy az ember milyen könnyen becsapható. Azért nem tudok már, hinni, mert hisznek bennem. Sok mindent vesztettem az álmaimért, de talán ezt sajnálom a legjobban.  A hitet.

De mondom én megfizetem ami kell. Megfizetem, ahogy kell. Mostantól nem tartok meg semmit sem. Te sem, tartottál semmit sem meg élet. Én egyetlen kedvenc ellenfelem.  9 kor kössünk alkut. 9 órától az örökkévalósáig. Ez is ironikus. Tudod kinek volt a kedvenc száma  a 9, biztos tudod, no nem baj ironizáljunk, úgy érzem te, azt kedveled.  Tehát akkor mindenünk közös. Közös a sok baj, és közös a sok öröm. Álmok, élet, szerelem, vér, ki tudja végül melyik mennyit ér.

Nem így terveztem. És most még írni sem tudok napok óta semmit.  Üres vagyok, mint valami gép. Lassan kővé dermed a szívem, a jövő a múlt a jelen, mind összefolyik. Egyik sincsen már. Nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. És ez csak engem aggaszd. Le sem akartam ide írni, mert nem akarom megbeszélni. Nem akarom megbeszélni, mert nem érti senki sem.  Tehát az élet, mindenkit fojtogat, ezt tudjuk. És igazából senki sem élvezi. Mert akinek jó, az azon töpreng mikor lesz vége, mikor jut a pokolra. Akinek rossz az azon töpreng mikor szabadul ebből a pokolból. Én más vagyok. Nem félek a pokoltól, pontosan tudom, hogy oda tartozom. A pokolba, abba  a pokolba, amit én hoztam a  földre és ahova egyszer majd vissza kell mennem. Ez is fokozatokra osztható. Először nem hiszed, hogy veled történik, aztán elhiszed és elkezdesz küzdeni ellene, aztán feladod. Feladjuk? Olyan makacs módon adjuk fel, hogy nem küzdünk ellene, azonosulunk vele.  Igen azonosulunk vele, és ez által leszünk sebezhetetlenek.

Részleteiben kell újra éledni, mert úgy, mint a főnix,, úgy lehetetlen. Illetve az elporladásig biztos nekem is menne… csak aztán ugye utána rizikós a dolog.

Na mindegy minek beszélni erről. Most már egyébként azt is tudom minek kezdtem el leírni. Azért kezdtem el, mert erőt ad hogy le van írva.  Igen hogy tárgyi formában van a szívem. „kinyomtatható változat” és elégethető.

E mellet bizonyíték is ez. Hogy ezek a szavak elhangzottak valamikor bennem és vízhangként itt is. Hogy ti is lássátok. És bennetek is remélem vízhangot, ver. És  remélem, megjegyzitek, és véresen komolyan veszitek. Hogy az élet, a léleké. És soha senki nem veheti el tőle. Sem arany sem semmi más romlandó anyag. Észrevesszük majd, csak akkor késő lesz.

Az árvaság vak rémület.
Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás
nem vezet már kézenfogva az éj sötét
és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:

Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?

A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermek álom
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:

Az árnyékom, hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?

Félelem, mely fojtogat
Súlytól görnyed vállam
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért?
Rejtőzködő szemek
mégis tudom követ
az árnyékom követ,
és érzem, hogy egy napon elpusztít még!
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell?
Nézd, hogyan lépjem át?
Félek a sorstól
Hogy lennék dróton rángó báb?
Hogy éljek így? Hogy éljek így?
Nincs válasz:
Árnyékom hogyan lépjem át?!

Ó de jó ez a reggel vagy 5 rajongói levél, muhaha. Hát igen. Na megint nem vagyok normális állásponton. Hát akkor mesélek valamit, amiről jól lehet nektek is asszociálni. Szóval mielőtt elkezdetek valamit, aminek nem látjátok a végét, gondoljátok át még háromszor, és ne kezdjétek el. Na most jön az érveléses alátámasztás.

Ezért ne: mert biztos, hogy rossz vége lesz, és mivel nem látod a végét, nem tudsz felkészülni a rossz dolgok kivédésére. DE! és ezt még nem mondtam…szóval. Ha mégis jól sikerülne, akkor sem tudod élvezni mert annyira kiszámíthatatlanul jött, hogy azon agyalsz a jövőben mikor lesz rosszabb. ÉS! Valószínűleg, a  „voltam már fent” életérzést mindig is egy „és hát nagyon lent”  fekete fehér pepitaigazság  szinkronizálja. Érdekes ez nem? Mintha volna egy fád. Nem tudod mi fog rajta teremni, de az a tudat éltet, hogy fog valami. Biztosan éreztétek már. De a fán mégsem terem semmi tápláló… csak aztán az emberek felnéznek rád, hogy bazze ennek de szép fája van, meg biztos különleges is mert ennyire várja már mi lesz. Aztán a fa elkap valami levéltetvet, vagy gyökérférgesedést, és megmurdál. Megérte? Egy frászt. De mégsem tudsz mit tenni, mert az, az idő amit a fádnál töltöttél már nincsen. Megszűnt. A tetvekkel a férgekkel együtt. Hát te sem tehetsz igazán sokféle dolgot vagy elfogadod az emberek előtt, hogy szégyenbe maradtál, vagy mosolyogva felállsz a facsonkod mellől, és kijelented a kérdő tekinteteknek „ na erre vártam” és elégedetten elmész, hogy majd esténként a szíved szakadjon meg azért a fáért. De mindegy is már, mert az emberek nem fogják látni. Nekik te erős maradsz, Sőőt! Most már titokzatos is talán saját fákat is ültetnek majd. A kérdés csak az, ki a bolond

Te

Ők

Vagy én, hogy leírom pedig úgyis hiába.

 

 

Áháhá. Megint elbasztam. Megint beosztottam megint ellustálkodtam, megint elblicceltem az egészet.  De nem baj. Tulajdon képen már megszoktam.. Nekem sose sikerül beosztva megtenni  a dolgokat. De tény, hogy valahogy mindig megteszem. És most is meg fogom csak figyeljetek.  Szóval a jó öreg júniusból van még két hét. Hát basszameg két hét alatt csinálom meg az összes melómat és kész. Nem érdekel hogy ki mit gondol elmehetnek a sunyiba. Igen lehetetlen! És én mégis megcsinálom. Hát nem muhaha? Nem. De nem baj. Szóval itt nektek akik idevetítitek a szemgolyótokat, megesküszöm, hogy megcsinálom amit elkezdtem, újra sumák lázadó véreres szemű senkiházi leszek. És tudjátok miért? Mert vártam isten kegyelmére! Ó de sokat. És nem jött el. Rendben hát akkor már ne is jöjjön. Egy emberrel nem lehet ennyit játszani. Sorryy,,, én adtam időt, és most eljött az én időm.

Rozira sokszor mondta az anyja:

- Ebbõl az lesz.

Nem az lett. Férjhez ment.

 

víííííííííííííííííííííííííííííííííí:D

Jaj hogy van ez az elmondhatatlan érzés- hogy vagy az élen vagy, vagy a föld alatt- gyűlölök már mindent, és élni is. nem isten miatt miattam.

Alkonyat van most ott kinn s benn a szívekben.

Derengő sejtelem, emberként árva lelkem.

Mert mit is keresne az kit már megtalált,

Százféle döghalál, s megtépett minden ág.

Nyugodt az este, mint vászonra feszített,

Festett képzelt világ, elaltatja a szívet.

S a fák között melyek olajból most éppen összefolynak,

Bóbiskol a sűrű lomb, remény a bujdosóknak.

Miért vártad, hogy eljön?

Hisz már megölted magad

Bosszút is hiába mormolsz,

10 napot élsz egy alatt

365 öt, így felszorzol egészre

Gondold csak végig józanul,

Hogy menyit élsz egy évbe

S így az éveket meg

Oszt el egy földi élttel,

Nevess, nagyot s ismerkedj meg

A koporsó melegével.

 

 kéz a kézben leszünk.

 

Adjon az isten mindenkinek boldogságot, sikert, szeretetet. Csak azt ne adja senkinek se, hogy sikerre, szeretetre, és boldogságra vágyjon. Hiába.  Minden ember szíve, egy titkokkal teli virágoskert, mennyi szépséges rózsával, tüskékkel teli rózsával.., mert minden ember lelke, belül nagyon is szét van szaggatva. És sajnos minél halkabban haldoklik valaki, annál hatásosabb a tövis. Mint a méreg, amit nem lehet kimutatni. A méreg, ami lassan öl, és nem jár nagy lázzal, mert a lelket égeti el. Miért hogy senki, de senki nem veszi észre, hogy a mosolygó legmenőbb, valójában ebben a mosolyban már a koporsót üdvözli? És én sem látom. Mert ember vagyok. És rajtam sem látják mert emberek. Ez a mi kis egyéni drámánk. Ami kaphatna Oszkárt,,, de nem jelölik, hiszen mindenki magára ismerne benne, meg sem nézi. A világ becsukja a szemét. Mi is becsukjuk. Majd az öngyilkos tinédzserek, a kipusztult esőerdők, az alkoholisták a drogosok tömegsírja felett kinyitjuk, öt percre,,, épp csak amíg meglátjuk ránk is ez vár.  

 

Ím te Isten, most előtted szívem kitárom,

Mert menedékem, nincsen sehol, a földi határon.

Ha most nem jössz bánatomhoz bíztató szóval,

Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj

Ha a világ nem tudná is számos bűnömet,

Te előled elrejtenem semmit nem lehet.

Látja lelked minden vétkem, melynek átka sújt,

Vedd le rólam ó te Isten, vedd le ezt a súlyt.

Szent fiaddal, állok én most a kereszt alatt,

Nincs szívemnek nyugodalma, bűneim miatt

Ó ne büntesd Te isten azt, kit megkeményített a bánat,

Szálljon ha van,, irgalmadból reám béke bűnbocsánat.

Szent fiadért, ki hiszem, hogy vérén megváltott

Hallgass meg, ha bűnbánattal, te hozzád kiáltok.

S vigaszoddal térj kegyesen halott szívemhez,

S  hozzád térő gyermekednek, végre kegyelmezz.

 

 

 

 

 

Hát mielőtt elkezdeném, szeretném elkezdeni valahogy. És mivel már eleve elkezdtem, hát kérdés, hogyan kezdjem el még egyszer úgy, hogy utána még egyszer el tudjam kezdeni hitelesen.

Tehát azzal kezdeném, hogy KEDVES LIZA nem is tudod mekkora öröm nekem , hogy írtál!! Nagyon „megtisztelőnek” érzem, hogy megosztod velem a gondolataidat. És amikor valaki ilyen nagyon más helyről érkezik, nagyon, nagyon, nagyon sokat számít neki hogy érzi, ekkora szeretet fogadja. ( szirup de néha lehet) szóval tényleg. Hihetetlenül hiányoztatok. Nagyon nagyon! És , olyan jó, hogy tényleg annyi baj, és nehézség van az életben, de az ember érzi, hogy nincsen egyedül mert vannak barátai. Ezt csak köszönni tudom.

 

Hát akkor jöjjön a harmadik elkezdés. Sokat, Sokat tudnék mesélni neked! Megpróbálom mégis csak rövidre fogni ezt a 6 napot, ami nekem talán több tanúsággal szolgált, mint eddigi 15 évem. Az Út kezdetekor, mint minden kalandvágyó életművész, én is megéreztem a nagy zsákmány szagát. Új emberek, Új tájak, új élet. És akkor valami egészen különlegeset tapasztaltam meg. ahogy elhagytuk pestet, elsuhantunk a Zp előtt, a hősök terénél, a szabadtéri színpadoknál… egyszer csak olyan fájdalmat éreztem amit még sohasem életemben. Mert fájt, nagyon fájt hogy el kell mennem. Eszembe jutottak a közös nagy bulik.. a farsang.. a ttc az a legutóbbi medencés Zp! És egyátalán csak az msn beszélgetések, a suliba a németórák… az évesmunka. És még ezer meg ezer dolgot sorolhatnék, ami összeköt, ami ideköt. És amit most hatalmas bilincs ként viseltem a nyakamban. És kegyetlenül kínzó órák következtek, ahogy elhagytam az életemet. Amikor átléptük a magyar román határt, kezdett szakadozni az érzés, kis utazás után a gyönyörűséges kárpátok gyűrűjébe kerültem, és olyan nyugalmat éreztem amit még soha. Mint ha a menybe kerültem volna. Nem volt hajtás, és divat semmi sem volt.. szabadság nagy hegyek, boldog egyszerű emberek. A gyerekek nem törődtek a jövővel, a lányokat férjhez adták a  fiúk meg földet műveltek. Egy szóval megállt az idő. Ó és micsoda csodálatos megállás volt ez!! Oxigént éreztem a  szívemben, igazi szénmonoxid nélküli oxigént. És lelassult az adrenalin, az élet és én. Az első két napban, gyönyörű hazug álomban éltem, egy kedves magyar családnál szálltunk meg Magyarlónán. Ott éreztem, még éreztem a nyugalmat. Aztán továbbutaztunk Székelyszentlélekre. És valami megdobbant bennem, körülöttem. És újból megéreztem a bilincset amit a szívemen hordtam ami pesthez kötött ide kötött és hozzád is köt. És nagyon fájt újból fájt. Gyönyörűek voltak a  tájak a műemlékek de az én lelkem kezdte tépni ezt a lusta álomvilágot. Én pörögni akartam, és szenvedni akartam, és egyensúlyozni, hogy valahogy még meglegyen a holnap, és ne bukjam el, még azt se azután is legyen valahogy.. én is megdöbbentem hidd el! De olyan volt nekem ez a nyugtalan annyi bajjal bánattal teli élet, mint az ópium. És szét akartam robbanni a nyugalomban és éreztem, hogy összetörnek lassan a kárpátok. Ezek után a maradék négy nap gyötrelmes volt. És egyben csodálatos. Ahol Román falun keresztül mentünk, folyamatosan bekiabáltak, gyűlölték a magyarokat.  Magyar falukban meg, minden házfalra az volt írva, hogy „vesszen Trianon”  „magyar volt, és magyar lesz”  egy szóval akkora volt a gyűlölet, és a szeretet amit még szintén nem éreztem. A  magyar falukban az emberek azt nézik először, Román, vagy Magyar a rendszámod. Minket magyarokat, „anyaországbeli testvéreknek”  a románokat meg.. nem publikus nevekkel illették. Román faluban, ha kértél akármilyen élelmiszert vendéglőbe kocsmába akár hol, nem volt szabad magyarul megszólalni, mert a pincér úgy tett mintha nem értené,, egy műemléknél, az ezeréves határnál, ahol régebben a nagy Magyarország határa volt, folyamatosan veszekedtek velünk, menjünk el  ez már nem Magyarország, és egyebek. És az ott maradt magyarok, ezzel ellensúlyban, hihetetlen mód büszkék a magyarságukra, tehát akkor magyarságszeretet van bennük, hogy csak ámultam rajta. Egy emlékműre például vittünk koszorút, és mire jöttünk visszafelé már le volt tépve…de a magyarok újra feltették, és mondta az idegenvezető, hogy ez így megy nap mint nap. Ebből a gyűlöletből, újra megéreztem, hogy élek. Hogy bizony itt is tenni kell. De aztán már csak magyar falvakba mentünk, és megint meg kezdett folyatni a szeretet a nyugalom furcsán hangzik tudom... de remélem nem túl zavarosan fejezem ki. Ahol csak megálltunk az volt a jelmondat, hogy otthonról hazajöttek hölgyek urak érezzék jól magukat. És én még soha az életben nem voltam ennyire kis szerencsétlen gyámoltalan és szomorú.

Esküszöm ha tudtam volna, hogy hívsz bekapcsolom a mobilom! De már a reményét is feladtam, hogy innen „otthonról” valahogy hazaérezzek. Esténként mikor mindenki aludt, csak kimentem az erkélyre, és benyomtam a Quimbyt, és már hajnali 1 is elmúlt és én csak hallgattam, és végtelenül szomorú voltam. Egy szóval nappal reménytelenül elveszve éjjel végtelenül egyedül éreztem magam. Furcsa ez.. de ha egyszer elmész oda megérted, sőt lehet, így is érted. A lelkem annyira nem akarta már ezt, hogy utolsó napon hazafelé elég rosszul voltam 39 fokos lázam volt, és egyebek. Így végigjönni 8 órát buszon elképzelheted milyen volt. Nem kívánom senkinek. De aztán megérezhettem valamit és összeszedtem magam fenéztem és papapapamm!!!! A parlamentünket láttam!! Ó istenem mit jelentett nekem el sem tudom mondani. És megláttam a párokat akik sétálgatnak a hősök terén, és mindent de mindent. És olyan erőt érzetem, mert éreztem már, hogy itt vagytok ti is, és újra egy levegőt szívunk. Na onnantól nem emlékszem semmire, csak, hogy reggel felkeltem, és semmi bajom nincsen. Szabad vagyok te is itt vagy, a zp is minden amit szeretek és szeretni fogok a nyüzsgés, ez a  pokolbeli élet amit néha átkozok  de hogyan is tudnék élni nélküle! És ha 21 évesen szívinfarktusban kinyúlok, te! Én úgy fogok vigyorogni a koporsóban, hogy igen ez kell nekem itthon vagyok. Sokat tanultam, hazaszeretetről, meg is tapasztalta, a hazaszeretetet. Nem tudok én e nélkül élni, nem is akarok. Mert „mit nekem te zordon kárpátoknak, fenyvesektől vadregényes tája, tán csodállak, ám de nem szeretlek, s képzetem hegyvölgyedet nem járja”. :) : ) itt a mocsok büdös pesten a melegben a metrón a  villamoson a kukázó mutibácsik között ó igen érzem, hogy itthon vagyok!!!!! Muhaha:)

 

( ja és képzeld benn voltam Drakula házába muhaha ahol lakott 4 évig, és direkt neked, hoztam egy követ abból a  szobából ahol aludt. Ennyi év  gazemberkedés után ez jár ;)

 

 

Elszámoltam a pokollal

Messze van már minden tétova elképzelt remény

Elszámoltam a pokollal

Nincs virág, mely még éppen hajol felém

Elszámoltam a pokollal

Sosem volt szívem igazán a rosszhoz

Elszámoltam a pokollal

                                      S most tartozom végre, egy elátkozott mozgalomhoz.

Üdvözlésként valami idézetet akartam neked keresni.
El is kezdtem, és haogy nézelődtem az idézetek között rájöttem, hogy bármelyik idézet idevaló lenne.
De mégsem.
Nemtudom leirni őket, mert amint irnék egyet arról kellene egy következőt és a következőről még egyet és igy tovább.
Ezért inkább csak annyit írok,
hogy hiányoztál NAGYON. sokszor gondoltam Rád,nyúltam a telefon felé hogy felhivjalak, de aztán rájöttem hogy nem akarlak megzavarni az utazásodban,ami lehetett olyan amilyennek szeretted volna a szived mélyén de lehetett olyan is amit a sors valahogy elbaszott.Lesz mit mesélned..(meg aztán a telefonod sem volt bekapcsolva).
Kérésedet olyan formában ahogy szeretted volna nem tudtam teljesíteni,mert az érzéseimnek idő kell amig leiródnak.
Üdv itthon,mesélj,mi történt veled cserébe én is mesélek neked egyet s mást!
Várlak a M árk S anyi N ándoron.

Liza

Történt egyszer, hogy egy rokonságomból származó lénnyel elmentem a piacra.
Ebben nincs semmi különös, mindenki volt már piacon.
De ami ott zajlik....az nemes egyszerüségggel egy betűkombinációval fejezhető ki...LoL...
Beálltunk az egyik sorrba hogy pirosbogyós gyümölcsöt vegyünk, egy tiszteletreméltó öreg hölgy volt ott, épp egy másik vendéget szolgált ki...Aztán odaszólt az unokájának(?)
-Gyere már fiam ne csajozzál, itt vannak a vásárolók.
A fiú megvető pillantást vetett ősére.
-Gyerünk kérdezd meg mit kérnek.
A fiú csendesen megkérdezi, majd elkezdi szedni egy erre a célra szolgáló lapáttal a pirosbogyóst..
-Ugyanmár fogd meg a kezeddel nem kell azzal szarakodni...
És itt otthagytam...
A szituáció olyan volt, hogy alig birtam ki hogy hangosan ne kezdjek el röhögni...
De menekülésemben megcsapott egy szag.
Mindenki érzett már ilyet aki beleszagolt egy pasi tornacuccába...
"Vezesd rá őket",hangzik a reklámban...De kérdem én, ebben a világban ahol minden pasi szeretné rávezetni őket, miért nem lehet meg venni egy nyamvadt dezodort 60 év felett is?
Bizonyára ők is szeretnék rávezetni hitvesüket...
Tehát Axe hatás ide vagy oda, férfiak használjatok dezodort, megéri.(és nemcsak nektek..)

Éreztétek már úgy hogy szomorúak vagytok vagy éppen dühösek és fáj bennt valami.
(itt most nem szervi dologra gondolok)?
Éreztem.
Csak az a baj hogy senki nem látja rajtad hogy szomorú vagy.Vagy hogy fáj. Mindig te vagy az életvidám mindig pörgős.
Észre sem veszik rajtad ha rossz a kedved. Mert áltatod magad mások előtt.
Nekik vidám vagy csak magadnak nem.
És csak te érzed.
És folyton azon agyalsz hogy hogy a picsába tudnád elmondani valakinek hogy legszivesebben szétdarabolnád az illetőt aki bántott, de inkábbb mégse mert a lelked azt diktálja hogy védd meg, mert gyenge és ebbe menekül.
És nem veszed észre hogy te meg ebbe menekülsz.

15 éve taposom a föld porát. És 15 éve küzdök veletek együtt, sohasem ellenetek, csak néha a másik oldalon.  És ebben a 15 évben aztán tényleg sok minden volt. Sírás. Öröm, youtube, TV2, temetés ( hamvasztásos) ,születés ( nem rokon de az eredmény szép) , sírva röhögés, életben fuldoklás, átverés, elkárhozás megigazulás, volt már koszos és repedezett a bőröm, meg puha és fehér.. mert megérdemlem, és volt már úgy is, habár ritkán, hogy valamit tényleg megérdemeltem. Megérdemelt büntetés, megérdemelt szívatás, megérdemelt pofáresés.  

Átvágtam többek között rengeteg mindent, zsömlét, csirkét, uborkát, mcdonalds-os nukleális eledelt, és rengeteg embert. Hazudtam, ó de mennyit! Szinte egész nap minden órában. És e mellett segítettem, ahol tudtam, segítettem hajléktalan bácsin, segítettem ismerősön, öreg nénin. Voltam nagyképű senki, és voltam halk szavú senki, voltam átlagos senki is. És nem vagyok gonosz.. jártam templomba, és játszottam istent. Csodáltam a fehér színt, és feketében jártam. És most azt vallom, hogy csak úgy maradhatsz erős, ha hallgatsz, és eközben mind ezt elmesélem. Voltam már szerelmes , depressziós, csak szimplán boldog, és aztán csak szimplán lecsúszott lúzer. Éreztem már együtt ezzel a szegény haldokló világgal, és gyűlöltem is meg néha napján reggeli előtt eszembe jutott , hogy megmentsem.. de aztán elvetettem az ötletet.  Tehát sok mindent láttam. Ezért nem értem, miért van ilyen nagy lelki hatással rám ez az egyszerű külföldi út. De nagy hatással van, és hazudnék ha azt mondanám nem félek.

 

Továbbá jelezném, hogy sírva röhögök a statisztikákon, mert hogy a nézettségem nulla :D

És az, az a félelmetes, hogy élvezem.

Tehát nem éppen inspiráció, hogy az én egyetlen olvasóm, is táborban van.

Amúgy egyetlen olvasó nem túl sok… mert , hogy nem kételkedem a lelki hatalmasságában, ami fölér akár 10 emberével is, de IP címből Isten neki is csak egyet adott.

"Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttõl.

 

Az egyedüllét csöndje feltárja elõttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni elõle.

 

És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.

 

És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.

 

Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van.

 

Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved õ irányítsa.

 

A hangod hangja szóljon az õ fülének füléhez;

 

Mert az õ lelke megõrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.

 

Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé."

 

Igazából, megint nem tudom, mit írjak. Ennek következményeképpen, ismét valami (elme)beteg dologgal foglak elkárhoztatni, illetve, hogy elkápráztatni titeket. Tehát, mivel tudom, hogy senkinek nincsen semmi baja, természetesen rajtam kívül, hát most sírok ide pár sort, aztán elmegyek a cukrászdába, és megnézek egy filmet.

 

(a következő dokumentumot, csak akkor olvasd el, ha tudsz sajnálni miatta, mert nekem most az kell) ..ja és 10 éven aluliaknak nem ajánlott, de ajánlanám nekik, a fűrész második részét…

 

Tehát vásároltam a t***o nevű, bevásárlóközpontban. ( nem akarok márkanevet kiírni mert még a végén senki nem megy oda,, bár akinek a veleszületett intelligenciája, nem hallt még éhen, az rájöhet a dolog nyitjára)  Nos de tehát vásároltam. Természetesen nem egyedül, és természetesen nem az én pénzemen, sejthető mód nem magamnak. Az ok, amiért az emberi kultúra eme tömött fellegvárába utaztam, nem volt más, mint hogy elhagyni készülök az országot. (na most jöhet a kaján vigyor). Igen a gyengébbek is kezdik már kapizsgálni , hogy ez a betűkombináció azt jelenti, hogy nem leszek itthon. Holnap azaz 10. ilyenkor éppen egy tömött buszon fogok átrobogni a Magyar, Román határon. ( és igen útlevelem is van,)  tehát nem egy bevándorlási akció előkészületeit látjátok.  Nos de mint mondottam éppen egy buszon fogok robogni. Az időt megnézve 8:02. ha viszonyítok akkor rádöbbenek, hogy most a leépülési folyamatom, pengekereséses szakaszánál fogok tartani.

De tulajdonképpen jó lesz, csak ugye a buszokhoz fűződő viszonyomról már tudtok. Nos de egy új ország, ha nem is távoli de tökéletesen más. Egy új ország, nem csak új nyelvet,  új embereket, de egy szeletnyi olyan életet jelent, amihez nem lenne közünk. Nem csak sok dolgot fogok látni, de érezni is, és mivel faluturizmusban leszünk valószínűleg gondolni is…

Egy szóval nem leszek egy hétig. Pontosabban vasárnap jövök haza, és a regenerálódási folyamatra számolj még, 1 napot.

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd ,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a
napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes. "