Ó de jó ez a reggel vagy 5 rajongói levél, muhaha. Hát igen. Na megint nem vagyok normális állásponton. Hát akkor mesélek valamit, amiről jól lehet nektek is asszociálni. Szóval mielőtt elkezdetek valamit, aminek nem látjátok a végét, gondoljátok át még háromszor, és ne kezdjétek el. Na most jön az érveléses alátámasztás.
Ezért ne: mert biztos, hogy rossz vége lesz, és mivel nem látod a végét, nem tudsz felkészülni a rossz dolgok kivédésére. DE! és ezt még nem mondtam…szóval. Ha mégis jól sikerülne, akkor sem tudod élvezni mert annyira kiszámíthatatlanul jött, hogy azon agyalsz a jövőben mikor lesz rosszabb. ÉS! Valószínűleg, a „voltam már fent” életérzést mindig is egy „és hát nagyon lent” fekete fehér pepitaigazság szinkronizálja. Érdekes ez nem? Mintha volna egy fád. Nem tudod mi fog rajta teremni, de az a tudat éltet, hogy fog valami. Biztosan éreztétek már. De a fán mégsem terem semmi tápláló… csak aztán az emberek felnéznek rád, hogy bazze ennek de szép fája van, meg biztos különleges is mert ennyire várja már mi lesz. Aztán a fa elkap valami levéltetvet, vagy gyökérférgesedést, és megmurdál. Megérte? Egy frászt. De mégsem tudsz mit tenni, mert az, az idő amit a fádnál töltöttél már nincsen. Megszűnt. A tetvekkel a férgekkel együtt. Hát te sem tehetsz igazán sokféle dolgot vagy elfogadod az emberek előtt, hogy szégyenbe maradtál, vagy mosolyogva felállsz a facsonkod mellől, és kijelented a kérdő tekinteteknek „ na erre vártam” és elégedetten elmész, hogy majd esténként a szíved szakadjon meg azért a fáért. De mindegy is már, mert az emberek nem fogják látni. Nekik te erős maradsz, Sőőt! Most már titokzatos is talán saját fákat is ültetnek majd. A kérdés csak az, ki a bolond
Te
Ők
Vagy én, hogy leírom pedig úgyis hiába.