Már tudjuk, hogy mindennek ára van. És ezeket az árakat kegyetlenül meg kell fizetnünk.  Valaki meg is fizeti, valaki nem.  Van, aki az utolsót is kiköhögi, csak hogy törleszteni tudjon, és van, aki megtartja magának titokba, egy kisebb részét. De olyan, nincs aki nem küzdene az álmaiért. 

Azon gondolkoztam, miért nem tudok már hinni. Hogy hova tűnt az a naivitás, amivel hinni tudtam. És igazából rá is jöttem a válaszra. Azért nem tudok hinni, mert megtapasztaltam, hogy az ember milyen könnyen becsapható. Azért nem tudok már, hinni, mert hisznek bennem. Sok mindent vesztettem az álmaimért, de talán ezt sajnálom a legjobban.  A hitet.

De mondom én megfizetem ami kell. Megfizetem, ahogy kell. Mostantól nem tartok meg semmit sem. Te sem, tartottál semmit sem meg élet. Én egyetlen kedvenc ellenfelem.  9 kor kössünk alkut. 9 órától az örökkévalósáig. Ez is ironikus. Tudod kinek volt a kedvenc száma  a 9, biztos tudod, no nem baj ironizáljunk, úgy érzem te, azt kedveled.  Tehát akkor mindenünk közös. Közös a sok baj, és közös a sok öröm. Álmok, élet, szerelem, vér, ki tudja végül melyik mennyit ér.