Halk derengés, egy kedves búgó hang, az álom és az éberség küszöbén. Az a bizonyos hanglejtés, amikor  az ember elképzel egy csomó fehér nyuszikát egy tökéletesen fűzöld vattaszerű réten, a nap süt, és mindenhol lila léggömbök.. és akkor ledorombolja   a hang „  ne hagyd odaégni a kacsát”  . Na igen, ez kissé illúzió tömegirtás. De hát nem baj.  Merülj , merülj tovább a puha semmiségbe és… ( körülbelül két óra múlva) a puha vatta réteken érdekes illat kezdett szállingózni.. kigyulladta  vattaerdő, a nyuszik elszaladtak és…BASZZAMEG A SÜTŐBEN ÉG A KACSA.

Következő életkép: abszolút reggeli fejjel, kétségbeesetten kiugrasz az ágyból de némi kis szétszórtság következtében csak a jobb lábaddal ami azért baj mert a bal van kívül…felszeded magad a földről, e közben félrecsúszik a szőnyeg és te megkapaszkodsz a szekrényben de az eldől, rá a magnóra amiből üvölteni kezd a  zene. Pillanatnyi adásszünet után, kiindulsz. az ajtón. Aztán mikor ismét felkelek, lenyomod a kilincset, kinyitod az ajtót,( immár ténylegesen) és rohamléptekben megindulsz a konyha felé. Kinyitod a sütőt, és magad is megdöbbenve az eléd táruló látványtól, beöntesz egy bögre kávét, mint tűzoltó rögtönzés.

Félelmetes…

Emberi szerencsétlenség. Végeredmény. Ne lebegj, soha ne lebegj.

Végtelenül lesújtva ültem a konyhában a füst, és kosz közepette és eszembe jutott egy dolog.

A mobilon be volt állítva, hogy ébresszen.  De lemerült. Én sem keltem fel, magamtól, pedig felszoktam.  Ennyi véletlen egy rakáson.. isten tényleg utál.. már most utálom az életet….pedig még anyám sem ért haza.. és ding dong . megszólalt a csengő.